Így utazunk mi – 3. rész

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az utazás élményét már egészen kicsi koromtól kezdve megtapasztalhattam szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetően. 12 éves koromig eljuthattam Ausztriába, Svájcba, Görög-, Olasz-, Francia-, Német-, Spanyolországba, Angliába így mondhatjuk, hogy kamaszkoromra tapasztalt, rutinos utazóvá váltam. 12 éves koromban csapott meg a kerozin szaga, amikor 3 hétre, még kisiskolásként egészen Tunéziáig repültem. Ott döntöttem el, hogy nekem mindenképpen olyan munkám lesz, ami az utazással, akár az utaztatással összefüggésben lesz. Addig fogorvos, vagy sebész szerettem volna lenni, de a repülők látványa, a repülőterek nyüzsgése, és egy előre megszervezett nyaralás óramű pontosságú működése, a kirándulások egy számomra addig teljesen új világban annyira lenyűgöztek, hogy azonnal lemondtam a komoly orvosi karrieremről.

Onnantól kezdve folyamatosan az eget kémleltem, vagy a Ferihegyi repülőtér teraszán voltam. Külföldi, autós utazásaink során egyértelmű volt, hogy minden repülőteret meg kell látogatni, legyen az Rómában, Bernben, Zürichben vagy Salzburgban. A repülés és a repülők iránti vonzalmam, életem részévé vált. Egyértelmű volt, hogy a gimi elvégzését követően az idegenforgalmi pálya felé kell kormányoznom életemet.
Számomra az utazás a mai napig ünnep, annak ellenére, hogy nem vagyok az a lázas utazásra készülő típus, nem magolom be előre, hogy hol milyen stílusú templomok várnak, mi a múzeumok pontos nyitva tartása. Nem. Az utazás számomra ünnep, különleges alkalom, és egyfajta szabadság. Szeretek utazásaim során rögtönözni, szeretem az óvárosokat, rejtett, titkos utcákat bejárni, úgy, ahogyan kedvem tartja. Pl soha nem használok útikönyvet, vagy térképet. Megyek, amerre kedvem tartja. Eltévedek, majd visszatalálok kiindulási pontomhoz egy-egy már látott sarki kávézót, vagy pékséget felismerve. Nagyon szeretek sétálni, csak, ha nagyon muszáj, akkor szállok fel tömegközlekedési eszközre, jobban szeretem, amikor gyalogosan kapcsolódhatok be egy idegen város vérkeringésébe. Imádom a városok, parkok, tengerparti halászfalvak, hegyi legelőkkel körülölelt városkák illatát.

Párizsban, Londonban nagyon sokszor jártam, Londont nem igazán kedvelem, de Párizs kicsit olyan nekem, mint a második otthonom, fogalmam nincs, hogy miért, de oda mindig úgy érkezem, mintha hazamennék, Párizs hatalmas, de még soha nem tévedtem el. Örömmel és izgalommal érkezem, mintha egy rég nem látott szerelmemmel találkoznék, és hiányérzettel, szívem egy darabját a városban hagyva állok a de Gaulle indulási csarnokában hazautazáskor. Fura…

Vicces amúgy, de utazásaim során igyekszem úgy szervezni a repüléseimet, hogy mindenképpen átszállással menjek, jó sok átszállási idővel, hogy az átszállóponton is tudjam a repülőket nézni.

Fapadossal pl sose repülök, amikor beindultak párszor kipróbáltam, de ma már az sem olyan, mint akkoriban volt, inkább kiautózom Bécsbe, ott még meg van a repülés eleganciája, ez Budapestre sajnos jelenleg nem igazán jellemző.

Balázs